Pénteken hosszú idő után ismét összeülhet Budapest a Magyar Állandó Értekezlet, a MÁÉRT. A hír mindenképpen örömteli.

A kommuniké szerint hat év után kerülhet sor ismét a MÁÉRT ülésére, melyet Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes hívott össze hét elején, azonban valójában 2004 óta is összeült a testület - legalábbis annak határon túli tagjai - miután az akkor magyarországi kormányzat szabotálta annak működtetését.

Az újáélesztett megbeszéléssorozat középpontjában mondhatni természetes módon  a kettős állampolgárság áll, és hangsúlyos szerep juthat az oktatási-nevelési támogatások kérdésének is. Ez utóbbi noha már lassan egy évtizede (2002. óta) létezik a gyakorlatban, azonban például a felvidéki területeken is a mai napig széleskörben ismeretlen ennek a lehetősége, s azt sem tudják pontosan, hogy miképp igényelhető.

Persze az említett felvidéki helyzez jóval másabb annál mint ami a többi régióban zajlik, ugyanis itt - 2003-ban, Medgyessy Péter miniszterelnök regnálása során, a magyar kormányzat olyan, előnytelen megállapodást kötött a szlovák állammal az státusztörvény alkalmazása kapcsán, amely nem tette lehetővé azt, hogy a felvidéki területeken is a családokhoz juthasson el a magyar álllam által folyósított oktatási-nevelési támogatás.

Szlovákia területén azt így a magyar iskolák szülői szervezetei kapják meg, s a hasonló néven ismert - de a családokhoz jutó pénzösszeg - egy civil szervezet a Rákóczi Szövetség révén, adományokból juthat el a Felvidékre, jóval kisebb mértékben mintha folyósítható volna az állami támogatás, mint például Erdélyben vagy a Vajdaságban, de működik a rendszer még Kárpátalján is, és a délvidéken is.

S ha már szóba került a Felvidék (vagy az érzékenyebb füleknek: Szlovákia) akkor álljunk meg egy pillanatra a HÍD-MOST párt kérdése kapcsán. Helyesen tette-e Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnökhelyettes,  hogy nem hívta meg a Bugár Béla vezette szlovák-magyar vegyes - más vélemények szerint asszimiláns - pártot?

Mivel, a hétvégi kárpátaljai voksolás, vagy éppen a nemrégi felvidéki referendum is rávilágított arra, hogy a határon túl élő magyarok már nagy számban érzik úgy, hogy nem szükséges számukra a magyar érdekképviseletet felvállaló politikai tömörülések támogatása - vélhetően azon okból kifolyólag is, hogy egyre kevésbé érzik magukat megfélemlítve és fizikailag veszélyeztetve nemzeti hovatartozásuk miatt, és egyre jobban elsajátítják a többségi nemzet nyelvét a felnövekvő új generációk - így egyre jobban el kell gondolkodnunk azon, hogy szükséges-e "eröltetnünk" a nemzeti alapú érdekképviseletet, vagy olyan összvér-pártoké lehet a jövő határon túl, amelyek döntően ugyan magyar irányítás alatt állnak, de beengednek maguk közé többségi politikusokat is.

Ilyen a HÍD-MOST is, melyet néhány hónapja döntő mértéken támogattak vélhetően a felvidéki magyarok is szavazatukkal, a parlamenti választáson elvérző MKP-val szemben.

Ha a fenti gondolatmenet jelenti a jövőt, akkor mindenképpen hibaként róható fel a regnáló magyar kormányzat irányában, hogy nem hívta meg a máért újraalakuló ülésére a magyar-szlovák identetású liberális HÍD-MOST pártot.

Ha viszont az önkormányzati választásokon javítani tud pozícióin, a gyakorlatilag arculatot eddig látványosan nem váltó MKP, és majdan vissza tud térni a pozsonyi törvényhozásba is - tehát visszaszerzi a magyar választók bizalmát - akkor bejöhet a budapesti kormány húzása, és talán minden eddiginél erősebb magyar érdekképviselet jöhet létre a következő időszakban.

Jelentős presztizsveszteség lesz viszont Budapest irányában a felvidéki magyar választók felé, ha a húzás nem jön be, és rövidesen újabb súlyos vereséget szenved az MKP a referendumon, a HÍD-MOST pedig élvezi tovább, vagy esetleg tovább erősíti preferenciáját a magyarság körében.

Kérdés tehát, hogy miképp értékelik majd a szlovákiai választók azt, hogy nem tekintik magyar pártnak Budapestnek - talán okkal - a MOST-pártot.

Ugyanakkor a MOST és az MKP rivalizálásának súlyos következményei lehetnek a helyi önkormányzati választásokban is, a képviselők számának esetleges drasztikus csökkenése mellett emblematikus veszteségek is érhetik a magyarságot, így nem kizárt az sem, hogy Komáromban is szlovák polgármester foglalja majd el a széket rövidesen.

A közeljövő tehát eldönti  a Felvidék mintján, hogy tovább élhet-e a huszadik századi tipusú erőteljes nemzeti politizálás a Kárpát-medencében - megerősítve az ismét egyre inkább nemzeti jelleget öltő budapesti kormányzat szándékával - vagy pedig új arculattal és "haladó", nyitott pártokkal lesz biztosítható a magyarság érdekképviselete, melyet nem zárják ki a többségi nemzeteket, s ezáltal talán saját problémáikat is közelibbé és érthetővé teszik számukra.

Zsigerből persze az én véleményem is az, hogy markánsan és széles mellénnyel ki kell állnunk a jelentős támogatással bíró nemzeti alapu pártok, így az MKP mellé is, de nem biztos, hogy kellőképpen érvényesülni tud majd ez a nézet, egy - az átlagot tekintve - lépésről lépésre kisebb nemzeti kötődéssel bíró határon túli (és azon belüli) fogadóközönségnél.

Nem a  többség, jelen példában a szlovákok tudhatják tehát megbuktatni a görcsös és megújulásra egyelőre képtelen nemzeti érdekképviseleti pártot esetlegesen, hanem sokkal inkább saját felvevőközönsége a magyar választók fordulhatnak el tőle, mert a személyes beállítódás, ha úgy tetszik a pénztárca egyre inkább fontos szerepet tölt be, s a nemzeti hovatartozás, és kötődés ebben az aspektusban csak másodlagos lehet a következő évtizedben. Ráadásul egyre drasztikusabban fogy a magyar határon túl is.

Azaz nem biztos, hogy csupán nemzeti alapú politizálásból meg lehet élni a jövőben, főleg akkor, ha van magyar alternatíva is az adott térségben élő választó előtt.

Ez tehát az a dilemma melyet fel kell oldania, és ezzel kell megbírkóznia a 24. órában a budapesti kormányzatnak, együttműködve a határon túli érdekképviseletekkel, erről is szól(nia kellene) a MÁÉRT(nak).